Alexis

Tárgy: Alexis Szomb. Júl. 10, 2010 5:15 pm

Név: Alexis Rhodes
Becenév: Al, Lex
Születési dátum: 1640. március 12.
Születési hely: Anglia, London
Beszélt nyelvek: angol, spanyol, francia
Faj: Nomád Vámpír
Szülők: Everett és Claire Rhodes
Testvér: nincs

Előtörténet:

1640. március 12.
Egy gyermek felsírt egy londoni padlásszoba szegényes ágyán. Ez voltam én. Apám egy koszos templom alulfizetett papja volt, édesanyám pedig egy túlhajszolt cseléd. Sohasem volt idejük rám, ezért nagyobb koromban gyakran elcsavarogtam otthonról. Kíváncsian nézegettem a tovasiető emberi tömeget, és nagyon hamar megtapasztaltam, hogyan lehet élni közöttük. Egy ideig koldulni próbáltam, de a félreforduló arcok és undorodó grimaszok elkeserítettek. Lopni kezdtem. Nem tartottam bűnnek, hogy úgy használom ki az embereket, ahogy nekem tetszik, hisz azért tettem, hogy élhessek. Mások is megtették, csak ők a vallás vagy hivatalos ügyek burkába csomagolták.
Egyik nap zsebre dugott kézzel jártam London mocskos utcáit. Tizenkét éves lehettem, korgott a gyomrom. A vásár felé vettem az irányt, hogy pénzt, ételt vagy értéktárgyakat szerezzek, mikor hirtelen egy furcsa alakon akadt meg a tekintetem. Fekete posztókabátos, cilinderes alak, sétapálcával. Nagypénzű embernek látszott, zsebében tömött erszény dudorodott. Pillanatnyi habozás nélkül felé vettem az irányt.
Már éppen húztam volna ki a zsebéből az értékeit, amikor elkapta a kezem és hideg tekintete az enyémbe fúródott.
- Te meg mit csinálsz, kölyök?
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de aztán bátran feleltem:
- Élek!
Az idegen elmosolyodott és elengedte a kezemet.

1666. szeptember 2 – 5.
A tűzvész mindent elpusztított: a piacteret, amely valaha forrt az élettől, üszkös romokká változtatta, a házakat porig égette a falánk tűz. Mikor végre sikerült eloltani, csak a hamu és a por maradt – a szívem pedig éppoly üres és kihalt volt, akár ez az élettől nyüzsgő város most. Lélektelen bábként hevertem a piszokban, amikor a távolban egy sötét alakot vettem észre. Sokan jöttek ide mostanában, hogy rokonaikat keressék a romok alatt, de ez az egy idegen éppen felém tartott. Egy ideig értetlenül bámultam, majd meglódult az emlékezetem: visszavitt tizenkét évvel ezelőttre, amikor azzal a furcsa idegennel találkoztam, aki hagyta, hogy elvigyem minden pénzét. Most is ugyanazt a ruhát viselte a sétapálcával együtt. Megállt fölöttem és gúnyosan vigyorgott.
- Miért heversz itt?
Nem feleltem. Az idegennek nem tetszett a hallgatásom.
- Nem élni akarsz? – kérdezte türelmetlenül.
Eszembe jutott tizenkét évvel ezelőtti önmagam: mintha láttam volna a szállongó hamufelhőben. De csak egy pillanatra, aztán már el is tűnt.
- Akarsz élni? – kérdezte az idegen.
Erőtlenül bólintottam. Az idegen a karjaiba vett és a nyakamra hajolt. Szúró fájdalom… Kicsit később éreztem az égetést minden végtagomban egészen az ujjam hegyéig. Nagyon szenvedtem, kibírhatatlan volt, de egy kis idő után mintha kezdett volna eloszlani az égető fájdalom a lábamnál, kezemnél, de annál jobban éreztem a gyötrő fájdalmat a szívemben. Egyre lassabban dobogott a szívem… majd végleg megállt. A fájdalom végleg elmúlt, testem kihűlt, de a torkom nagyon égetett, szomjaztam, ki voltam száradva. A fáradtságom eltűnt. Mikor a szememet kinyitottam, minden élesebb lett, tisztább lett körülöttem. Halottként kezdtem el élni……

Megint pusztított a londoni kísértet!
Jack Robins tudósítása

Újabb áldozat került elő. Ezúttal Daniel Clark esett áldozatul
a titokzatos gyilkosnak. Clark úr is ugyanúgy került elő, akárcsak a
többiek: nyakán két szúrt seb éktelenkedik, és az összes vére elfolyt.
Szemtanúk állítása alapján egy kísértet a gyilkos.
- Láttam, ahogy a beste ruhája lebbent a szélben… a fickó meg ott
feküdt kiterülve… oda is szóltam neki, hogy ne itt aludja ki a má-
morát, de aztán láttam, hogy halott… - állítja egy helyi lakos.
Ez már a tizenkettedik áldozat volt a hónapban. A titokzatos szel-
lemnek pedig semmi nyoma sincs. A helyi őrök tehetetlenek. A
tűzvész óta nem volt még ilyen katasztrófasorozat…

Nevetve dobtam félre az újságot. Még hogy kísértet, ugyan! A mesterem gondterhelt arccal vette fel az elhajított szennylapot.
- Azért ne vedd ilyen félvállról. Óvatosabb is lehetnél! – feddett meg.
- Miért, különben mi lesz? – vigyorogtam gonoszan. Élveztem az új hatalmamat. Újszülöttként jóval erősebb voltam, mint mesterem. A szemtelenségem nem nagyon tetszett neki. Sok mindent megtanított nekem a vadászatról, az új erőm használatáról. Mindig ott volt mellettem és segített nekem, az életem része lett. Igazi szüleim már nem is jutottak eszembe, emlékeik elhalványultak. Így csak ő számított nekem.
Tejfehér köd borított mindent, nyúlós masszaként telepedett rá a tájra. Mégis ki tudtam venni a fákat, a bokrokat, minden egyes levelet. Az ég fehér volt és kellemes szellő simogatta hideg, sápadt arcomat. Finoman szippantottam belőle egy keveset, éreztem a prédám illatos vérét, hallottam, ahogy csörgedezik az ereiben. Nem kellett sok, hogy elveszítsem a fejem és nekirontsak az áldozatomnak. Közelebb mentem és megpillantottam prédámat, egy pumát. Néha muszáj volt állattal is táplálkoznom, mivel nem mindig szálltunk meg városokban. Nem nagyon kedveltem a vegetáriánus étket, ízetlen volt és csak legyengültem tőle.
Mikor már csak néhány méterre voltam tőle, valami más szagot is megéreztem a levegőben. Valami újat. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Büdös volt. Kellemetlenül facsarta az orromat. Már nem az éhség vezérelt, hanem a kíváncsiság. Hagytam, hogy megugorjon a vad, és az új szag irányába indultam. Ahogy közeledtem forrásához, felismertem az egyiket.
- Mester!- jelentettem ki és vágtatni kezdtem a szag irányába. Amint megláttam vörös fürtjeit, rémült tekintetét rám szegezte, majd kiabálni kezdett:
- FUUUUUSSS!!!
Én moccanni sem bírtam, mikor megláttam mögötte a hatalmas állatokat. „Farkasok?” kérdeztem magamtól. Ott álltam egy fa mellett és végignéztem, ahogy mesteremet széttépik a farkasok. Tompa fájdalmat éreztem a szívem helyén: nem a szeretet, inkább a megszokás vezényelte. Megdermedve álltam a fa mögött, néztem valamikori mesterem maradványait és hallgattam a farkasok örömvonyítását. Hirtelen megfordultam és elrohantam onnan. Szaladtam, míg a szag végleg meg nem szűnt, és ezek után megfogadtam, hogy bosszút állok a farkasokon. Nem tűröm el büntetlenül, hogy bármit elvegyenek tőlem. Ezek a koszos korcsok meg fogják tanulni, hogy hol a helyük. Mostantól pedig… senkit sem tűrök meg magam mellett. Ezentúl egyedül járom az utamat, nem kell nekem senki, senki az égvilágon.

Jellem:

Magabiztos, megfontolt és finnyás vagyok vadászat terén. Áldozatomnak fiatalnak kell lennie és életerősnek. Ha táplálkozom, nyomot nem hagyok magam után, ahogy túlélőt sem. Kedves és aranyos vagyok addig, míg megkapom azt, amit szeretnék. És én mindig megkapom azt, amit, és akit akarok. Csak a magam feje után megyek, más véleménye nem érdekel. És mindennél jobban gyűlölöm a farkasokat.

Kinézet:

Mindenem hófehér: a hajam, ami a vállamra omlik, az arcom és a bőröm is. A szemem képezi az egyetlen színt az arcomon, sárga akár az arany. Néha állatok vérére fanyalodom, talán ezért. Mindig fehérben járok, akár a kísértetek.

» Alexis