Erdő széle

Forks menti területek...

*Rég nem találkoztam a családommal, pontosabban lassan egy éve. Már hiányoztak... anyu, Melanie, a lökött hugom, na meg apa is. Ő ugyan nem a vérszerinti apám volt, de annak tekintettem, és szerettem. Mindhármukat nagyon szerettem, ezért sem akartam ezt a terhet a nyakukba varrni. Hogy milyen terhet? Azt, hogy már egy teljes éve vérfarkasként élem az életem. Ha lehet azt életnek nevezni, hogy bújkálok az emberek elől, és győlölöm azt, ami vagyok. Mondjuk ki, szörnyeteg lettem. Ki szerethetne egy hatalmas fekete farkast? Nem várhattam el a családomtól, hogy elfogadjon, és minden olyan legyen, mint ezelőtt. Az első pár hónapban annyira irtóztam magamtól, hogy éheztettem magam és csak feküdtem a koszos földön, egy elhagyatott raktárhelységben. Nem találtam kiutat ebből a helyzetből, így jött az az ötletem, hogy megkeressem a rémálmok okozóját, az igazi apámat. Mert valószínűleg a géneket ő örökítette át belém. Tehát ő tehet az egészről. Az egyetlen nyom, amin elindulhattam, így feltétlen meg akartam találni. Elindultam hát La Pushba, a Washington államban lévő városkába. Rendesen akartam utazni, nem a gyűlölt alakomban. Amúgy is ki tudja, a végén még összetalálkozok pár turistával, és mérgemben megölöm őket. Nem tudtam még olyan jól kezelni ezt az egészet, hisz azt se tudtam, hogy működik. Először Forksba érkeztem, ehhez az esős kisvároshoz közel van az uticélom. Remélhetőleg megtalálom majd amit keresek. Range Roveremmel az erdőhöz közeli úton haladtam, mikoris rámtört egy adrenalinhullám, és megremegtem. Muszály volt megállnom, nem akartam átváltozni, gyors kiszálltam és az erdő szélénél nagyokat lélegeztem. Reméltem lenyugszom, és nem lesz ebből átváltozás.*

*Kis léptekkel közelítettem Forks felé. Már kajáltam úgyhogy nem kellett félnem attól hogy hirtelen rám tör az éhség vagy más néven a szomjúság. Hirtelen egy szél áramlat jött és össze-vissza fújta hosszú hajam. Mérgemben fújtam egyet mivel nemrég raktam rendben. A fülem mögé raktam pár tincset és úgy már egy fokkal jobb volt. Az erdőhöz közelítettem ahol sok volt a bogár meg mindenféle pók. Már a gondolattól is irtóztam hogy a közelébe legyek akármilyen rovarnak. Hiába vagyok Vámpír ha ez velem született "képesség". Éppen egy fa mellett mentem el mikor hangokat hallottam. Vagyis igazából egy hangot és a hozzá tartozó szagot. Még soha nem éreztem ilyen büdös illatot és ha tudtam volna biztos elhánytam volna magam. Majd mikor megfordultam az orrom előtt mászott le a pókhálóján egy pók. Ledermedtem és összeszorítottam a fogaimat.*
~Ne sikíts!~
*Aztán végül kijött a sikítás. Biztos nagyon szépen néztem ki ahogy ott kapálóztam. Majd mikor már a földön volt a pók én háromszor négyszer ráléptem. Már rég meghalt de én nagy ívben elkerültem. Nem léptem át rajta mert féltem hogy rám ugrik. Ezért inkább át teleportáltam a büdös másik lány mellé.*
- Helló!- köszöntem most már nem olyan vészjóslóan félelmetesen mint az előbb. Nem tudom ki lehetett az a lány de jó lett volna meg ismerni. Már csak azért is hogy valakit ismerjek itt. Akárkit.*

*Éppen arra koncentráltam, hogy jól vegyem a levegőt, és ne remegjek. Viszont mellettem megjelent egy szőkehajú lány, és rámköszönt. Ettől kissé ledermedtem, és meglepődtem. Mostanában nem nagyon érintkeztem emberekkel, de annyi azért rémlett, hogy ilyenkor illik visszaköszönni.*
- Öhm, szia! Megan vagyok. Én csak... te mit csinálsz itt?
*Néztem körül, és ráböktem az erdőre, mutatván, hogy az erdő széle nincs éppen tele emberekkel. Nem hittem, hogy látok még valakit itt. Úgy meglepett, hogy meg is feledkeztem a remegésről, és elmúlt. Örültem neki, legalább nem rémisztem halálra. Megráztam a fejem a gondolatra és felnéztem rá. Ahogy tanulmányoztam az arcát, megállapítottam, hogy nagyon szép fehér bőre van, és hosszú szőke haja tökéletes hullámokban omlott le a vállára. A szeme pedig.... vörös?? A szeme egy kissé kidülledt. Muszály volt rákérdeznem.*
- Ez valami kontaklencse?
*Más magyarázatot nem találtam vörös szemeire. Hátborzogató volt, és nem illett hozzá.*

*A lány ahogy láttam egy kicsit megijedt tőlem de én nem zavartattam magam hanem elkezdtem járkálni. Mikor ő bemutatkozott én fölnéztem rá és elmosolyodtam. Hát ha már bemutatkozott akkor én is.*
- Rose vagyok! Sétálok- adtam meg a kurta választ. Körülnéztem és tudtam hogy, hogy érti. Mivel itt még a madár is alig jár akkor én mit kereshetek itt? Főleg hogy én még madár sem vagyok. Az útra néztem ami 10-20 méterre vol tőlünk. elég messze volt hogy ne vegyenek minket észre. Bár igazából egy lelket sem lehetett látni ott. Egy kérdést tett fel amitől megdermedtem.*
~Szuper..~
*Megfordultam és pont vele szemben voltam. Szememet belefúrtam az övébe. Végül elfordultam és belekezdtem. Igazából magam sem tudom hogy miért mondtam azt amit de csak úgy jöttek belőlem a szavak.*
- Hiszel a misztikus lényekben?- kérdeztem kicsit sem mosolyogva hanem már meg merevedett arccal.- Ha igen akkor bennem is hiszel.. ha meg nem akko meg én igazából itt sem vagyok!- fejezem be és a mondta végére el teleportálok Megan mögé 1-2 méterre. Nem szóltam hanem a földet bámultam.*

*Elég furcsán viselkedett. Kíváncsivá tett. És mikor a misztikus lényekről beszélt... akkor megrémültem, és feszültem figyeltem rá. A vörös írisze minden bizonnyal természetfelettinek hatott. És szépsége is. De, hogy hihetnék ilyen dolgokban? Persze egyből rájöttem, hogy tulajdonképpen én is az vagyok. Egy vérfarkas. Ki hisz bennük, és mégis léteznek.*
~Akkor, ő mi lehet?~
*Nem tudtam elképzelni, hogy farkas legyen. Viszont én nem ismerem ezt a világot, hogy milyen lények létezhetnek valójában. Így zavartan néztem rá.*
- Mert te... te mi vagy?
*Vártam a valószínűleg nyilvánvaló választ. És ekkor elteleportált egy másik helyre. Hihetelen volt, alig hittem a szememnek. Mi lehet ő?? Meg sem próbáltam az arckifejezéseim rendbe szedni.*

*A háta mögött beszéltem tovább és a szavakat jól megfontoltan és lassan mondtam.*
- Örök rejtély az életben hogy ki kicsoda és mi micsoda... Az emberek sok nevet adtak nekem. Voltam már Dracula a férfi változatban, voltam már vérszívó és vérszopó is!- soroltam fel. Ennyi névből azért már rá lehetett jönni arra hogy mi vagyok. Egy autó ment el gyorsan az úton nagy füstöt hagyva maga után. Mikor hozzánk is elért a füst én nem lélegeztem hogy ne kelljen ezt az utálatos szagú füstöt belélegeznem.*
- Ügy több segítség nem kell? -kérdeztem tőle csak úgy mellékesen.*
- És te mi vagy?- tettem hozzá mivel a szaga alapján már tudtam hogy biztos hogy nem ember. És ha nem ember akkor valami misztikus lény. Mint én vagy legalábbis valami olyasmi.*

*A felsorolásából rájöttem, ő egy vámpír. Persze kissé lesújtott a hír, mivel nem hittem volna, hogy ezek a mesebeli lények is létezhetnek, akárcsak én. Mostanában elég sok új dolgot tudok meg. Nem voltam túl jó kedvemben. Ingerült lettem.*
- Mit kell még megtudnom??! Miért pont velem történik mindez??
*Kiakadtam, bár tudtam, nem egy vámpír előtt kéne ezt tennem. Főleg, hogy nem ő tehet róla. Hanem az apám. Megvetéssel ejtettem ki ezt a szót magamban. Majd Rosenak címezve kimondtam, mi is vagyok.*
- Vérfarkas.
*Ebben az egy szóban több volt a megvetés, mint amit eddig éreztem.*
- Meg kell tanálnom valakit. - mondtam neki dühvel. Testem újre elkezdett remegni, ami a meglepetés elmúlása után újra elöntött. A szőke lány furcsán nézett rám*

*A kérdésére vállat vontam. Mégis én azt honnan tudnám hogy rá mi vár? Én vámpír vagy ő pedig... Vérfarkas? Ez furcsa volt hisz még csak filmekben láttam a vérfarkasokat és azt sem ilyen aranyosabb formában. Kérdőn felvontam a szemöldököm. *
- És ki az a valaki?- kérdeztem érdeklődő pillantással. Nem sok valakit ismerek ebben a városban főleg hogy nem is ismerek semmit Megan-ön kivül. Sóhajtottam egyett.*
- Milyen kegyetlen az élet...- jegyeztem halkan épphogy hallhatóan. Aztán a lány elkezdett rázkódni. Én olyan furcsa pillantást vetettem felé amolyan "Mi történik?" és "Mi a bajod?" pillantást. Kicsit hátráltam ám nem vlt okom rá mert erős voltam és ahogy elkezdődött úgy vége is lett ennek a remegésnek vagy minek.*
- Ez meg mi a fene volt?- kérdeztem szemrehányóan egy kis morgás kíséretében. Nem volt hangos csak amolyan epés.*

- Ha nem itt laksz, nem hinném, hogy tudsz segíteni.
*Lehet nem a legkedvesebb hangnemet válaszottam meg, így egy kis boldogságot erőltettem magamra.*
- Valami Billy. Nem tudom a vezetéknevét. Indián, és La Push környékén lakhat. Ő az apám.
*Gúnyos grimaszt vágtam. Újra végigfutott rajtam a remegés, de ezt már könnyen letudtam gyűrni. Hamarabb vége lett, mint az előzőnek. Rose furán nézett rám, és megrökönyödve nézett tovább.*
- Ha nem tűrtőztetem a haragom, átváltozok azzá a szörnyeteggé. Igyekszem ezt elkerülni, mivel... Furcsa valakivel erről beszélni. A vámpírok tudnak a vérfarkasokról?
*Kérdeztem tőle kíváncsian. Hisz mégcsak most tudtam meg, hogy ők is léteznek. Ez az egész nekem új volt.*